Főoldal / Táboraink / Budapesti óvodás tábor
Prestige Tábor

Budapesti óvodás tábor

A VITALITÁS TSE RENDEZÉSÉBEN

Óvodás napközis tánctábor

Szeretnéd, hogy gyermeked vidám és védett közösségben töltsön egy hetet? Ahol sokat játszhat, táncolhat és kézműveskedhet?

Célunk, hogy a gyerekek egy védett és biztonságos közösségben, minőségben töltsék el a szabadidejüket, ahol fejlődnek, és emellett jól érzik magukat. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a tudásszintjüknek és életkori sajátosságaiknak megfelelő foglalkozást kapják, ezért kisebb csoportokban történnek a programok. Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgáskoordináció, ritmus érzék fejlesztésére és a közösség építő, kreatív játékokra.

A tánctáborban a gyerekek megismerkedhetnek az akrobatikus rock and roll , aerobic és videoclip dance alapjaival, játékos koreográfiákkal.

Ezen kívül készítünk sok-sok kézműves apróságot.  A tánc órák között játékos feladatokkal, vetélkedőkkel színesítjük a programot, illetve a kertben kapcsolódunk ki. Az utolsó nap bemutatjuk a héten tanult koreográfiákat. 🙂

A  tábor alatt több száz kép készül majd a gyerekekről, melyeket a tábor után feltöltve megosztunk Veletek! Gyere el és próbáld ki az immár 8 éves sikeresen működő nyári ovis táborát a Vitalitás Tánc és Sportegyesületnek!

Egy kis ízelítő a tavalyi táborból

ovi tábor

ovi tábor

ovi tábor

tánctábor

nyári tábor

ovisok edzésen

ovi tábor

ovi tábor

tánctábor

tánctábor

edzésen

ovi tábor

ovi tábor

ovi tábor

ovi tábor

játék közben

tánctábor

kézművesség

nyári tábor

szabad idő

tánctábor

tábor

nyári tábor

ügyeskedés

Óvodás tábor információ:

Helyszín:  Angyalföldi Gyerek és Ifjúsági Ház (1138 Bp, Dagály utca 15/a)

Részvételi díj: 27 000 Ft / fő 

Bővebb információ: leiner.orsolya.4m@gmail.com

A díj tartalmazza:  napi 3*-i étkezést: tízórait, meleg két fogásos ebédet, uzsonnát, italfogyasztást, táncoktatást, teremdíjat, foglalkozások eszközeit…

Turnusok: 2021.  július 26-30.

Jelentkezési határidő: április 30-ig on -line itt a webolodalon a tábor megrendelésével és kifizetésével!

  • Tánctudás, előképzettség nem szükséges
  • A tánctáborban a gyerekek megismerkedhetnek az akrobatikus rock and roll , aerboik és videoclip dance alapjaival, játékos koreográfiákkal.
  • A tánc órák között játékos feladatokkal, vetélkedőkkel színesítjük a programot, illetve a kertben kapcsolódunk ki.
  • Az utolsó nap bemutatjuk a táborban tanult koreográfiákat. 🙂
  • A  tábor alatt több száz kép készül majd a gyerekekről, melyeket a tábor után feltöltve megosztunk Veletek!
  • Ügyeletet biztosítunk a tábor helyszínén, ha valaki 8 óra előtt vagy 16.00 óra után tudja gyermekét hozni, vagy elvinni.
  • A tábor minimális létszáma 20 fő, az alatt nem tudjuk megtartani a tábort.

Lehet hozni tánctudástól függetlenül barátot, barátnőt, testvért. Táncos előképzettség nem szükséges!!!! 🙂

FONTOS: A részvételhez szükséges dokumentumokat (szülői nyilatkozat), felszerelés listát és egyéb tábori információkat a tábori regisztráció után  emailben küldjük.

  • A szülői nyilatkozatot: a táborozás első napján a táborhelyszínen kell leadni, ami a tábor megkezdése előtt nem régebben, mint 4 nap, lett kitöltve.

Lemondás esetén

Abban az esetben, ha valaki befizette a táborozás díját, de visszamondja:

június 30-ig visszaadjuk az eddig befizetett teljes összeget,

utána: 14  000 Ft-t tudunk visszaadni.

Ha a táborkezdést megelőző 1 héten belül mondja vissza a tábort, akkor sajnos NEM áll módunkban pénzt visszatéríteni, mert kifizetjük az utolsó részletet is.

Vitalitás TSE részéről történő lemondás esetén:

Abban az esetben, ha a tábor nem kerül megrendezésre, mert a létszám nem éri el a minimális táborozók számát, az egyesület visszaadja az eddig befizetett teljes összeget.

Covid esetén is csak ezeket a feltételeket tudjuk vállalni.

Testvérek esetén

  • Ha egy gyermek jön egy családból: teljes részvételi díjat fizet.
  • Ha 2, vagy több gyermek jön egy családból: a 2. és 3. gyermeknek  24 000 Ft a részvételi díj.

Napi Program (példa értékű)

  • 7:30-8:15 Gyermekek fogadása; játék
  • 8:00-8:30 reggeli
  • 8:30-10:00  Tánc foglalkozás (Rock and Roll, Fashion Dance, Aerobik,)
  • 10:00-11:30 Kézműves foglalkozás, közös játék, táncos játékok  
  • 11:30-12:00  Ebéd  
  • 12:00-13:30  Csendes Pihenő (mese, videó, alvás)
  • 13:30-14:00  uzsonna
  • 14:00-15:15  Tánc foglalkozás (Rock and Roll, Fashion Dance, Aerobik,)
  • 15:30-tól szabad játék, távozás  (utolsó nap: bemutató a szülőknek a táborban tanult táncokból)

Aktuális táboraink

TÁBOROZÓ GYEREKEK SZÜLEI MONDTÁK

„Az tetszett nagyon, hogy kis csoportban történtek a foglalkozások, és így minden gyermekre jutott elegendő figyelem és gondoskodás. Kislányom nagyon szerette, és minden reggel örömmel ment. Köszönjük! ” /K.I/

„Amikor gyermekem nem akar hazajönni valahonnan, az mindig jó jel! :)) Ilyen volt ez a tábor is. Alig tudtam nap végén elhozni a táborból, annyira jól érezte magát. Már most várjuk a következő évi tábort! 🙂 Köszönjük a sok kedvességet és törődést! ” /L.K/

„Változatos programokkal készültek a szervezők, minden nap kaptak a gyerekek valami újdonságot. Színes és vidám programokon tudott kislányom részt venni, nagyon jól érezte magát. ” /J.A/

„Nagyon pozitív tapasztalat volt számomra, hogy nem „futószalagos” tábor volt, hanem a tábor felügyelők türelemmel, kedvességgel és nagy odaadással foglalkoztak a csemetékkel. Minden kisgyerek után érdeklődtek és figyelemmel tartottak. Nyugodt voltam, mert érezni lehetett, hogy egy biztonságos helyen van gyermekem egész nap.” /O.T/

Aktuális táboraink

Élet az ovis tánctáborban

Aktuális táboraink

Készen álltok a táborra?

Ha még bizonytalan vagy, hol kezdje a gyermeked a táncot, egy napközis tánctábor remek első lépés: egy hét alatt szakképzett edzők vezetésével több táncstílust is kipróbál, vidám közösségben. Kiderül, melyik tetszik neki a legjobban, és utána sokkal könnyebb kiválasztani a hozzá illő tánctanfolyamot.

Turnusok megtekintése